Amennyiben nem szeretné az újonnan vásárolt abroncs szettet tönkretenni egy kisebb defekt miatt, akkor érdemes utánanéznie és beszereznie a TPMS rendszert. Ez egy olyan megfigyelő eszköz, ami a gumi nyomását ellenőrzi folyamatosan. Az indirekt, szenzoros keréknyomás ellenőrző rendszer még akkor is képes a működésre, amikor a jármű leparkolt helyzetben áll. A speciális berendezés kétféle eszközből áll. Az egyik a szenzor, a másik pedig a szelep. Ez a két kis műszer nagyon érzékeny, ezért ha a gumi nyomása az optimális, vagyis a megengedett legkisebb szint alá csökken, azonnal kigyullad a műszerfalon egy kis izzó.
Ez az izzó a keréknyomás ellenőrző rendszer működését fogja jelezni. Vagyis azt, hogy az abroncsokban lévő nyomás elkezdett lecsökkeni. Ekkor érdemes az Önhöz legközelebb található abroncsjavítással, cserével és forgalmazással rendelkező szervizbe ellátogatnia. A szerviz szakemberei először is szemrevételezik a gumit, hogy milyen hiba következtében kezdett el apadni a nyomás.
Ha megtalálták a hiba okát, ami az esetek jelentős részében defekt szokott lenni, akkor megkezdik a javítást. A TPMS szenzor ugyanolyan fontos részét képezi az ellenőrző rendszernek, mint a TPMS szelep. Amikor az egyik kis műszer tönkremegy, akkor párban kell őket lecserélni. Ezen két eszköz cseréje nagyon hasonlít a fékek, vagy az izzók szervizeléséhez. Vagyis párban kell őket lecserélni, hiszen fontos, hogy a két terméknek az élettartama ugyanaz legyen.
A TPMS szenzor tulajdonképpen olyan berendezés, ami jeladóként viselkedik. Ha a gumin elhelyezkedő szelep érzékeli a nyomás változását, akkor a szenzor kapni fog egy jelet, hogy a nyomás eltér az optimálistól. Ekkor a műszerfalba beépített külön lámpa kigyulladt, hogy probléma adódott, hiszen a szenzor megkapta a defektre vagy hibára utaló jelet. A TPMS szenzor megfelelő működését a gyártók több év garanciával biztosítják. A legtöbb keréknyomás ellenőrző rendszer gyártásával foglalkozó cég két év szavatosságot biztosít a komplex berendezésre.