Harry Potter és az elátkozott gyermek

A rajongók és a könyvek szerelmesei is epekedve várták már, hogy a hetedik, egyben utolsó, befejező Harry Potter regény után J. K. Rowling újra a kezébe vegye a billentyűzetét és egy új történettel kápráztassa el a közönséget. Az új sztori, a sokak által nyolcadiknak kötetnek vélt „Harry Potter és az elátkozott gyermek” nevet viselő mű szigorúan véve nem az eredeti szerző ötlete, hiszen ehhez két más író is társult. Illetve azt is tudni érdemes, hogy ez eredetileg csak színdarabként íródott.

Persze az írónő rábólintott a sztorira és közre is működött annak érdekében, hogy mindenki meg legyen elégedve a végeredménnyel. Mondani sem kell, a rajongók hamar lecsapták rá és sokan a kiolvasást követően azt állították, hogy minden téren felér az eredetivel. A „Harry Potter és az elátkozott gyermek” tehát nagyon sikeres műdarab lett, amit persze olvasni is nyugodtan lehet, nemcsak nézni. Bátran kijelenthető tehát, hogy a „Harry Potter és az elátkozott gyermek” méltó folytatása a Rowling által megteremtett történetnek. Érdemes hát belekezdeni az olvasmányba.